XXY kromoszómával rendelkezem, ebből kifolyólag a külsőm nem egy Nofertiti, a disszevolúció hatására jóval mélyebben gyökeredznek a genetikai szálaim, valahol a Mitokondriális Éva idejéből. Mondhatnám élő kövület vagyok. Bár két lábon nem járok, nem túl egyenes a tartásom a baleset óta, azért megütöm a hominidák szintjét. Az agytérfogatom átlaga a Homo Sapiensével egyező, koponyacsontjaim vastagok, azt mondják karakteresek, szemöldököm íve kissé csontdudoros, állam lekerekített, és előreugró. Szemem éles, távolról kiszúrom a léha alkalmazottakat, ilyenkor sűrű szemöldököm ráncolásával jelzem haragom kiteljesedését. Ha kell, karcsontjaimra tapadt izmaim lengetésével is képes vagyok lendületbe hozni a munkaerőt. Kőeszközök helyett spaklit és bradest használok, ez bevált a beruházók megfenyítésére is. A lábamról ne is beszéljünk, különben megvan a jobbik, ha be kell rajzolnom a bontási felszínen az ásás helyét, a bal meg szépséghibának fogható fel, mankóval kiegészítendő. Öltözködésben nem engedhetem meg a szoknyát, blúzt, rózsaszínt és egyéb nemre utaló viseltet. Leginkább a katonai öltözet ajánlott, testfelületet eltakaró, környezetünkbe olvadó zöld, barna, ősszel némi sárga, sárgásbarna, minden, ami nem figyelemfelkeltő, főleg a mezőőrök, környezetvédők, ásatási területen kószáló újságírók és amatőr régészek kifigyelésére. Gyengeség, betegség nem kimutatandó, a méltán büszke ásatásvezető - a régész társadalom csúcspozíciójában - felelőssége a feltárás abszolút professzionális lebonyolítása, a kézi- és gépierő, a technikusok, a rajzolók, a geodéták és egyéb léhűtő alkalmazott szigorú rendre utasítása, munkába fogása. 

Szerző: lilliana  2008.12.06. 08:12 Szólj hozzá!

Címkék: kinézet

A bejegyzés trackback címe:

https://afellaburegesznaploja.blog.hu/api/trackback/id/tr68807129

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása