Kárhozott régész-világ. Az emberi normákkal nem mérhető, érthetetlen az igyekezet, amelyet mi, számkivetett archeológusok belefecölünk a múlt feltárásába itt a terepen. Tél van, rohadt hideg, mínusz fokok rohangálnak, sebesen száguld a szél, tépi a papírokat, cibálja a ruhákat, és a zsigerekig megfagyaszt. Úgy érzem magam, mint Ötzi, aki elveszett az Alpokban 5300 évvel ezelőtt. Benne vagyok már én is a korban, ha úgy tetszik, féllábam már a sírban, ráadásul szoláriumozott barna az arcom, a kezem a portól és az állandó ultraibolyától, amelyet az ásatáson szedegetek fel magamra. A hajam kihullik a felelősségtől, a szemem kidülled a látványtól, ha fejetlenséggel találkozom (ez pedig mindennapi).

Holnap karácsony, kivágatok egy újabb fát: - El az útból, kell a hely a területfejleszéshez!  Aggatok majd rá díszes, előre leltározott leleteket, mintha csak kiállításra készülnék, hogy aki erre jár, láthassa, hogy a feltárás nemcsak kidobott pénz, hanem az emberiség számára kifizetődő. Ha valaki erre ráeszmél, az kárpótol minket minden szenvedésünkért itt a pokolban.

Legyen boldog a karácsonyotok!