Karácsonykor otthon az ember, egyedül, se kutya, se macska, csak a gondolatok. Ilyen szép napokon mindenki oly mázas, oly kedves és ünnepi próbál lenni, kíván ezerféle jót, boldogságosságot, nirvánát stb. a másiknak - akit nyilván nem utál, teszem hozzá -, én ezzel szemben – de nyilván ezt úgysem veszi észre senki -, minthogy világéletemben megalázni voltam hivatott a karácsonyt (ez most sem lesz másként), jelen esetben is csak mások intellektuális felemelkedésére gondolva - a magam stílusához mérten -, idéznék néhány kellemes sort egy ókori szerző művéből mintegy figyelmeztetve benneteket arra, hogy ünnepi alkalmakkor nem csak úgy a semmibe kell borozgatni, italozgatni, fulladásig étkezni, mulatni, hanem áldozatokat kell végrehajtania annak, aki továbbra is az istenek kegyeltje akar maradni, ahogyan tették azt az őseink is egykoron.

Áldozás ünnepek alkalmából: a szkíták Árész hadistennek

 „Minden egyes járás olyanforma szentélyt emelt Aresnek a piaczon, hogy vagy három stádiumnyi hosszúságban és szélességben, de valamivel kisebb magasságban rőzsenyalábokat halmoztak egymásra: felül négyszegű lapos tető van csinálva, a három fal meredek, a negyedik azonban megmászható. Évenként százötven szekér rőzsét raknak még rá, mert a zivatarok miatt mindig lesüpped. Erre a szent halomra minden egyes járás egy régi vaskardot állít fel, és ez azután Aresnek istenképe. Ennek a kardnak évenként marha- és lóáldozatokat hoznak, sőt ennek még többet áldoznak, mint a többi istennek. A hány száz ellenség élve kezeik közé kerül, minden százból egy embert föláldoznak, de nem úgy, mint az állatokat, hanem másképen. Miután fejükre bort öntöttek volt, az embereket egy edény fölött levágják; ezt azután fölviszik, a szentély mellett a következőkép járnak el: a lemészárolt embereknek jobb vállát mind levágják és kezükkel együtt a levegőbe dobják, s ha az áldozás egyéb teendőit elvégezték, elmennek. A kéz ott hever, a hová esett, a holttest pedig külön. Ilyen áldozataik vannak nekik.’

Hérodotosz IV. könyv 62-63. fejezet (Fordította: Geréb József)

 

 

Szerző: lilliana  2008.12.24. 11:00 Szólj hozzá!

Címkék: karácsony

A bejegyzés trackback címe:

https://afellaburegesznaploja.blog.hu/api/trackback/id/tr11839670

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása